Gondoltam egyet és elővettem ma a bringát ebben a szép időben pláne, hogy megint nem sokáig élvezhetjük a jó időt. Úgy terveztem, hogy bő egy órát tekerek, így hát ránéztem a térképre és gyorsan megterveztem az utat. Úti célomnak egy régi kedvenc helyemet választottam, a síkvölgyi üdülőövezetet. Mivel az oda-vissza utat viszonylag rövidnek éreztem, így arra gondoltam, hogy visszafele egy nagy kerülőt téve feltérképezek néhány nem olyan régi kerékpáros létesítményt a városban.
Körutam végén egy focira jellemző hasonlat jutott eszembe. “Kis pénz kis foci, nagy pénz nagy foci”. De mondogattam magamban, hogy ha nincs pénz, akkor is egy picivel több gondolkodás sokkal értékesebb létesítményeket hozott volna létre, mint amilyenekkel találkoztam utam során. Ha meg nem akarunk pénzt áldozni a kerékpározásra, akkor ne is várjunk csodát. Megállapítottam, hogy a gépjárműforgalom tekintetében Tatabánya már belépett a nagyvárosok forgatagába, ugyanakkor a kerékpáros létesítmények terén és így a közlekedési kultúrában jelentős lemaradás van a városban. Kerékpáros útvonalak megtalálása nem egyszerű, mivel még a kapcsolódó hálózati elemeknél is sok esetben hiányzik az útbaigazító tájékoztatás. Sajnos nem lehet folyamatosan, egyenletes sebességgel haladni, pedig a hivatáskerékpárforgalom ugyanúgy sietne, mint az autós. Nagy forgalmú utak mentén csak elvétve van kerékpárút, az ezt kiváltó tökön paszujon vezető kijelölt kerékpáros útvonalak megtalálása meg okoz némi fejtörést. Mindenesetre mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy ne csak a tatai kerékpárút irányába induljon útnak biciklivel.
Utam a Búzavirág úton kezdtem, ami a több, mint 10000 munkahelyet adó Tatabányai Ipari Park felé vezet és közvetlen kapcsolatot biztosít a városközponttal. Kiindulási pontomtól a Környei útig ugyan valamilyen kerékpárút megtalálható, a gépjárművek közt táblával tiltott is a kerékpározás, azonban a jelzőlámpás kereszteződésben sem kerékpáros átvezetés, sem útbaigazító jelzés nincsen, hogy merre menj tovább. Helyismeret ide, vagy oda sajnos a tiltás ellenére én az úton tekertem, mert a túraútvonalam időre teljesítéséhez nem fért bele, hogy a bringáról kétszer leszálljak, áttoljam az úttesten.
Bátraké a szerencse…
A Környei úti keresztezés előtt a kerékpárútnak vége, mint a botnak, de ez igazából akkor tudatosul az erre kerekezőben, amikor megint elbizonytalanodik, vajon merre is szabad neki mennie. Én ráhajtottam a Dankó Pista útra, ahol rögtön egy olyan szűk hídon kell átmenni, hogy két busz már nem fér el egymás mellett… És ha még jön egy kerékpáros… Gyorsan megjegyzem hamarosan itt fog becsatlakozni az Által-ér menti kerékpárút, de sajnos abba a létesítménybe sem fért bele az átépítése a szűk és szar állapotban lévő hídnak… A Dankó Pista úton lazán halálfélelme van az embernek, ezen a szűk, 21 sávos útszakaszon naponta 8 ezer jármű halad keresztül, a keresztező utcákból csak padlógázzal tudsz a főútra hajtani. Túléltem. Noha az út két oldalán járda van, de állapota még gyaloglásra is alkalmatlan. Ha valahol, akkor ezen az útszakaszon illene már valami kerékpárral is járható felületet biztosítani.
Hasonló a helyzet a Kossuth úton a Polacsek közig. Itt nemrég megépült körforgalom előtt már azért lassítgatnak az autósok mögöttem. Helyismerettel nem rendelkezők itt megint semmi tájékoztatással nem találkoznak, hogy merre érdemes tekeregni, ha célodat el akarod érni. Valami derengett emlékeimből, hogy a körforgalom második ágán kijövök és jobbra lesz egy kis utca, azon mehetek. Így is volt, de azt volt az érzésem, hogy ezt az utat egy kerékpárosnak minden irányból jelezni kellene, mert a körforgalomból kilépve csak egy jó nagy tiltó táblával találkozol, ha nem tudod, hogy merre kell menj. Ez a kis utca tök jó sima felületű volt, fújtam egyet, hogy nem ütött el senki, aztán találkoztam a megfelelő jelzéssel, így elég könnyedén a Síkvölgy felé vezető kerékpárútra rátaláltam.
Hála égnek a forgalom csökkent, hallottam már a madarak csicsergését és éreztem a friss tavaszi illatot. A Síkvölgyi temetőtől már külterületen kell haladni, az úton gépjárművek között. Mikor a régi szénszállító út keresztezéséhez értem nem kicsit kellett fognom a kormányt, mivel egy kis piros tunigolt kocsival a sofőrje úgy érezte drift bemutatót kell tartania és az úttest összes porát a pofámba kellett durrantania. A körtésben és az almásban már síkvölgyön éreztem magam, kellemesen siklott a bicaj a jó minőségű útburkolaton. Szerencsére a városi forgalom eltűnt, így a halálfélelmem is alábbhagyott. Elértem a célomat, semmi extra, finom erdei levegő meg lassú tempót engedő földút.
A városi forgatagot a Hosszú soron keresztül a Dr Mohi úton értem el Óvárosban. Itt semmi kerékpárosbarát létesítmény nincs, nagy forgalom rossz útburkolat. a Semmelweis úton hasonlóan, majd a Szent Borbála úton a lejtőn megereszkedtem, hiába figyeltem a táblákat, kerékpárútra figyelmeztetés sehol sem volt, majd egyszer csak megjelent egy tiltó tábla. Mintha ez lenne a legegyszerűbb módja a közlekedésben részt vevők nevelésére. A kellemes haladó sebességem miatt (zöldhullámmal haladva) csupán a TESCO csomópontnál álltam meg és tértem át a kerékpárútra. Megjegyzem, hogy hosszú szakaszon korrekt kiépített kerékpárút van egészen a Dózsa György útig. De tovább nincsen és megint jön a dilemma, vajon merre tovább… Itt a hídon át folytattam utamat, ahol rettentően hiányzik a kerékpárút. Legalábbis úgy éreztem. Az Erdész utcára fordultam a hídon túl, ahol kerékpársáv van, tehát ismét az autósok közé kényszerül az ember. Forgalom közepes, csak takarítani kellene az utat, minden kosz a kerékpársávon van… A Lapatári körforgalomhoz értem. A körforgalom átépítés alatt. Az új középsziget eléggé szűkös, a kerékpárosoknak kijelölt helyre éppen ráfér a bicaj, érdekes lesz élesben, mikor a buszok, meg a járműszerelvények sodornak majd…
Innentől már lakóutcákon keresztül tekerve értem el kiindulási pontomat. A kis túra egy órásra sikeredett, valamivel több, mint 21 km hosszú volt. Legközelebb Mátyás kút – Vérteskozma – Várgesztes – Vértessomló körutat választom.